free responsive site templates

Az Art-Cunk

Az alkotókról

  • László Barcsay-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomázott festőművész szakon, majd mint képzőművész tanár. A Békásmegyeri Képzőművész Kör tagjaként Szentgyörgyi József Munkácsi-díjas festőművész kezei alatt szerzett tanítási gyakorlatot. 2010-óta A Budakalászon található Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár Képzőművész Körét vezeti. László országos és világszervezeteknek is tagja: MAOE, MKISZ, AIAP. A magyar képzőművészetben Külüs néven ismerik, rendszeresen vesz részt országos és nemzetközi kiállításokon, önálló kiállításokat szervez. Zsolttal már a Képzőművész Körös közös munka előtt is ismerték egymást, de a közös munka és gondolkozás a szakkörben csúcsosodott ki igazán.

    Külüs László
    alkotó
  • Zsolt villamosmérnökként kezdte pályáját, de mindig vonzódott a színekhez, formákhoz, fényhez. Bár alapvetően IT környezetben dolgozik, zenével és egyéb művészetekkel – pl. festészet- szereti színesíteni az életét. Külüs László festményei, színvilága és térbeli munkái erős hatással voltak a fantáziájára, ez inspirálta a maga részéről a közös munkára. Lászlóval nem tartott hosszú ideig a közös hullámhossz kialakulása, így beiratkozott az általa vezetett képzőművészeti szakkörbe. Az okos műtárgy gondolata és szellemisége is az itteni közös munkában született meg. Bevallása szerint kifejezetten harmónikusnak, kreatívnak és élvezetesnek éli meg az együttes alkotást. Ezt külső segítségként a képen látható megvilágosodás fényeskedése is támogatja.

    Fekete Zsolt
    alkotó

Elérhetőségeink
E-mail: smartart@sartm.art
Telefon:
Fekete Zsolt +36 20 324 9057
Külüs László +36 30 954 2781

Linkek